Szódavíz, egy magyar kultuszital

Mindig foglalkoztatta az emberiséget a különbözõ halmazállapotú anyagok keveredése, így a gázoké és a folyadékoké, melynek a természetben legkönnyebben megfigyelhetõ formája a szénsavas ásványvíz. Az érdeklõdés középpontjában álltak ezek a vizek azért is, mert fogyasztásuk és a fürdõvízként való alkalmazásuk jótékony hatásait hamar felismerték és hasznosították.

Nem is csoda tehát, hogy a természetet e téren is utánozni akarták a felvilágosodás korában, és az elemzõ kísérletek elvezettek a szódavíz feltalálásához. Az angol tudós pap, Joseph Priestley az elsõ, aki a széndioxidot vízzel elegyíti 1767-ben, de hamarosan követi a genfi Jacob Schweppe, aki 1783-ban egy hatékony, ámde titokban tartott módszert talál fel a mesterséges szénsavas ásványvíz nagyipari elõállítására. 1813-ban Charles Plinth megalkotja és szabadalmaztatja a szifonfejet.

A mi tudós papunk, Jedlik Ányos 1826-ban ért el újszerû eredményeket, amikor a távolról szállított balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel - a szódavízzel - helyettesíteni. Ezzel alapozta meg a magyar szikvízipar történetét. Noha maga is belekezdett a gyártásba 1841-ben, de ezt hamarosan átadta unokaöccsének. Õ nem gazdagodott meg találmányából, de az elmúlt 175 évben nemzedékek sokasága és családok százezrei éltek meg e tisztes iparból.

Nekik megélhetést és további millióknak felüdülést és örömöt, enyhülést és élvezetet nyújtott ez az ital. Mindennapjaink természetes társává vált, olyan alapvetõ élelmiszer lett belõle, amely nem hiányozhatott a különbözõ néprétegekbe tartozó emberek asztaláról.

Tovább vegyítettük borral és szörpökkel, hittünk és hiszünk gyógyító erejében, használjuk fõzéshez és tisztításhoz. Megihlette a legnagyobb mûvészeinket is, irodalmi és képzõmûvészeti alkotások témája lett. Szerteágazó jelenlétével kivívta életünkben azt a kultikus szerepet magának, amit éppen egyszerûségének szépségével, hasznosságának erejével és kirobbanó jelenlétével ért el.

Felemelõ élmény vele találkozni, vágyakozunk utána, és rabjaivá válunk - ki így, ki úgy. Élvezzük minden cseppjét mindig és mindenkor. Kitartunk mellette jóban és rosszban, neki panaszoljuk el fájdalmainkat és sérelmeinket, de vele együtt vigadunk is. Helye van az asztalunknál, helye van az életünkben! Magunkévá tesszük, átlényegítjük, és mi is átlényegülünk tõle. Szomjunkat oltja, és tüzünket gerjeszti. Buborékokkal bombáz, és zuhatagként hûsít. Berobban a világunkba és elsimítja problémáinkat. Békít és felkavar.

Hûséges társ mindhalálig.